Önvádaskodás

Önvádaskodás

Először is megemlítem a tényt,hogy nem csak ezt a blogot írom,ahogy már régebben,egy NapiBlog rész keretében is említettem.Szóval írom én azt a másik blogot is,és úgy gondolom,hogy azzal a bloggal kapcsolatban ideje az önvádaskodásnak.Azt a blogot elsősorban öncélúan folytattam pár napja,illetve tulajdonképpen hoztam létre kétszer is,hiszen először életet nem sikerült lehelnem belé,másodszor pedig egyszerűen nem írom!Valahogy most nincsen motivációm hozzá,pedig aztán jó lenne,sőt most kellene,mert szóval vannak dolgok,amin emésztem magam,és ez csak segítene.

Segített már tavaly nyáron is,és nem akármilyen mértékben.Egyáltalán nem elhanyagolható,amit azzal a bloggal önmagamnál elértem.Leírtam a vágyaim úgy,mintha megtörténtek volna,és kitaláltam hozzá a főszereplő karakterét,ami egy kicsit természetesen én vagyok.Egy kicsit minden én vagyok abban a blogban,abban a történetben.A blog képvisel engem,az érzéseim,a vágyaim és az álmaim,ugyanakkor nem rólam szólnak,hanem egy sokkal vagányabb lányról,egy sokkal jobb életről,amiről én csak álmodni merek.Ébren álmodni!

Valahogy azonban elfáradtam most a történetíráshoz.Amint leérettségiztem,rájöttem,hogy „hoppá,most hirtelen megállt az élet”,mert nem kell tanulni,nem kell egyszerűen semmit sem csinálnom,ha nem akarok,mert egyébként szerencsés vagyok.Vagy tulajdonképpen éppen ezért vagyok szerencsétlen is:semmi sem kötelező,úgyhogy nem csinálom.Pedig most kellene tegyem a dolgom,hiszen most kellene mindent megadjak anyának is,most kellene,hogy segítsek igazán,és nem azért,mert eltart,hanem azért,mert megérdemli,hogy segítsek,és hálás legyek.De valahogy úgy érzem,hogy most lelkileg kell először helyretennem magam két hónap alatt,és aztán nekivágni a nagybetűs ÉLETnek.

Fogalmam sincs,hogy miben merülnek ki a nagybetűk az ÉLET szóban,fogalmam sincs,hogy mit takar ez,de valahogy nem ijedek meg tőle.Valahogy nem ígér se rosszat,se jót!Valahogy azt érzem,hogy örülnöm kell annak,hogy én most 18 vagyok,de viszont nem örülök annak,hogy nem jöhet vissza a gyerekkorom 1 napra sem.Pedig olyan jó lenne!Annyira szeretném,de tényleg,hogy elmerülhessek 1 napig igazán a régi játék örömében.Az az időszak annyira jó volt,mert még megfoghattam a játékokat,mert még volt játékom,és bármikor játszhattam.Szóval nálam most jött el,hogy a gyerekkoromat sírjam vissza.

De önvádaskodok.Mindentéren folyamatos az önvádaskodásom,de tudom jól,hogy már elértem valamit,és ha ez sikerült,akkor más dolog is sikerülhet.A végső cél végülis az,hogy boldog legyek.Csak most változik az elképzelésem a boldogságról.

Gondoltam eddig,hogy adhat boldogságot a nagy dolgokról való álmodozás,és eddig adott is,de most már annyira nem ad.És talán ez az oka,hogy most nem írom azt a másik blogot.Tehát visszatértem az elejére,visszatértem a probléma kezdetére,hogy mi az,ami kiváltotta belőlem a teljes önvádaskodást.Van önkritikám,ami szerintem nem rossz,és kell is néhanapján.Csak az a baj velem,hogy nekem elég gyakran van ilyen időszakom,de még ennyire hosszú ideig még nem tartott,és nem ilyen szinten volt sosem.Ez mélyebb szint,amikor azt érzem,hogy vagy elveszek az önvádaskodásban,vagy építkezek belőle.

És hogy mit szeretnék?Építkezni vádakból.Merész ötlet,nem?Muszáj,hogy legyenek ötletek,muszáj,hogy építkezzek valamiből,mert az egy biztos,hogy az alapokat le kell rombolni,mert nálam azok sem biztonságos talajra épültek.Úgyhogy talán önmagamat kell felépítenem,és rájönnöm,hogy hogyan válhatok azzá,amivé szeretnék,és mit szeretnék én valójában:

Boldog ember lenni.Nekem milyen a boldogság?Neked milyen a boldogság?Mi a boldogság?Van erre objektív magyarázat?Ha nincs,majd megkeresem a saját magyarázatomat,ami csak rám illik,ami csak az én boldogságom.

És végül,ha én képes leszek boldognak lenni,akkor képes leszek mást is boldoggá tenni,és a végső cél valójában ez!