Married with
Children
Egy rém rendes család
A sorozat
műfaja sitcom azaz magyarul helyzetkomédia.Ez a műfaj a ’80-as években jelentős
szerephez jutott Amerikában,és lassan,de biztosan sikert is aratott,úgy,ahogyan
egyetlen kedvenc sorozatom,a „Married with children”,azaz az „Egy rém rendes
család” című sorozat is.Elmondhatjuk,hogy a ’80-as években,és már előbb is
szerettek egyes sorozatok,filmek idilli képet festeni a családokról,a
munkáról,a boldogságról,a finom ételekről,az élet pozitív oldaláról.Eközben
azonban ügyet sem vetettek a valóságra,ami minden rendező részéről hatalmas
nagy hiba volt.Az emberek nem azt igénylik csak és kizárólag,hogy álomvilágban
élhessenek,és hogy egy doboz elképzeltesse velük azt a bizonyos álomvilágot,ami
sosem létezett és nem is fog létezni,és most sem létezik.A Rém rendes család
anti-cosby „kritikai” sorozatként indult,tehát minden boldogságnak pont az
ellenkezőjét akarta bemutatni,és sikerült is.Véleményem szerint sok szegény
ember örül annak,hogy van fedél a feje felett,már amikor van,és örül,hogy
ehet,amikor ételhez jut.Ebben a sorozatban viszont senki nem örül annak,hogy
van fedél a feje felett,és senki nem becsüli meg nyíltan a másik
munkáját,személyiségét,hiszen gyakorlatilag egyik szereplőben sincs mit
megbecsülni,talán csak Peg kreativitását,ami már az első részben is
megnyilvánul enyhe feminista módon.Ugyanis az első részben Peg bemutatja az új
szomszédokat Al-nek,a férjének,aki persze amúgy meccsre készült menni,de nem
mehetett,mert Peg nem engedte.Ezután Marcynak,a szomszéd nőnek megmutatta,hogy
hogyan „mérgezi” kávéval a férjét,és elmondja a tulajdonképpeni lényegét a
feminizmusnak.Az Al és Marcy közti konfliktus oka Marcy feminizmusa,és Al
hiúsága.Al ugyanis sosem engedi magát,mindig beszól Marcynak,és Marcy is
visszaszól természetesen.A konfliktus ellenére Marcyék elég gyakran járnak át
Al-ékhez.Marcy a sorozat elején,a 4.évadban férjet vált,hirtelen
indítatásból,részegen megy hozzá új férjéhez,Jefferson Darcyhoz,és így lesz
Marcyból Marcy Darcy.Ez is egy különleges poén a műsorban,és ahogy ő mindezt
előadja,az kifejezetten komikus elem a sorozatban,szóval lehet rajta röhögni.Ő
az a karakter,akivel nem együtt röhögtem,hanem rajta röhögtem,de egyébként
szerettem az ő karakterét is.Jefferson az igazi,büntetett előítéletű,hiú,büszke
szépfiú,akire tapadnak a nők.Bud az ő ellentéte,mert Bud inkább okos,és nehéz neki
a „csajozás”,ő Kelly öccse.Kelly a tipikus buta liba,ám mégis szerethető
karakter.Amikor az egyik részben próbál önálló lenni,akkor Peg és Al elkezdenek
érte aggódni.Al megy el végül Kellyért[hirtelen fogalmam sincs melyik
évad,szégyellem,de most vagy a 4.vagy az 5.].A fiktív karakterek valósághű
ábrázolása is erőssége ennek a sitcomnak.Ugyanis olyan ember a valóságban nem
létezik,aki úgy beletörődik a sorsába,mint Al,és inkább a múlton rágódik.Al egy
cipőboltos.Peg munkanélküli.Kelly buta,de szép.Bud okos,de a lányok szemében
csúnya.A Bundy-k mindig sikertelenek.Jefferson büszke szépfiú,aki sosem tör ki
ebből a szerepből.Marcy Darcy pedig egyszerűen egy feminista.
A sorozat
további különlegessége,hogy legalább egyszer majdnem minden szereplő kitör,vagy
próbál kitörni a szerepéből.Al gazdag lesz,Kelly pénzt hoz a konyhára,Peg
munkába áll és jó feleség lesz,Bud pedig elkezdi vonzani a nőket.De egy rész
alatt mindenki visszatér az önmaga kis egyszerűségébe,szerepébe.Ez
tulajdonképpen nem is rossz koncepció,ugyanis fontos,hogy a karaktereink
kitörjenek legalább egyszer,vagy többször is akár a szerepükből,de az is fontos
ennél a műfajnál,hogy vissza is találjanak a karakterek a szerepükbe.Más
műfajoknál fontos a fejlődés,és bátor lépés,ha a szereplőnél megfigyelhetünk
enyhe regressziót,visszafejlődést,vagy lemaradást.
Amik
tetszenek ebben a sorozatban nagyon,azok a beszólások,a jó anya-lánya
kapcsolat,ami csak két részben nyilvánul meg,a néhai jó apa-fia kapcsolat,és a
szomszédok jelenléte,valamint a néhai helyszínváltoztatás.
Érdemes
megnézni a sorozatot,és elgondolkozni,miután kiröhögted magad a poénokon,és
észre kell venni a sajátosságokat,ami ennél a műfajnál nem egyszerű.
A kedvenc
karakterem Peg Bundy,mert ő egy munkanélküli,néhai jó anya,de borzasztó
feleség,aki ráadásul a feminista elvekhez ragaszkodik.A színésznő és
énekesnő,aki eljátssza Peg Bundy-t,Katey Sagal.Katey önmaga találta ki,és
dolgozta ki karakterét,véleményem szerint nagyon részletesen és jól.
A sorozatnak
még egy fontos előnye,hogy nem fektet túl nagy hangsúlyt Budra,ugyanis az ő
karakterének éppen elég ennyi szerep,hiszen tulajdonképpen ennyi
okoskodás,ennyi ész elég is egy sorozatba,és belőle ennyi elég is.Al pedig csak
hozta végig a formáját!:)
Érdekességként
megemlíteném a Rakolta-bojkottot is!Nem sikerült levetetni a műsorról,a bojkott
az újságban is megjelent,ezzel pedig nézettséget hozott „a kedves feminista nő”
a sorozatnak!Köszönöm szépen tehát neki is!Thanks for Rakolta too!
Thanks for
this sitcom,United States of America!:)
Thanks for Katey Sagal,Ed O’neill,Christina
Applegate,David Faustino,Amanda Bearse,Ted McGinley,David Garrison,Michael
G.Moye,and Ron leavitt!:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése